Céges Búcsú Ebéd

A cégnél a csapattal sor került a búcsúztató ebédemre - bár még vagyok egy hétig, ám most jött össze mindenki. Elmentünk délben egy thai étterembe, és ismét eltöltöttünk egy pár kellemes órát, és ettünk jó fűszeres dolgokat. Mindenki mondott rólam egy-egy jó tulajdonságot, és úgy vettem észre, hogy sajnálják, hogy nem maradok tovább. Ajánkékba kaptam egy komplett indiai ruházatot: egy fekete hosszú kurtát, fekete nadrággal illetve egy fekete mellényt is. Ezeknek nagyon örültem, mert szerettem volna egy komplett indiai ruházatot magamnak, de soha nem került arra sor, hogy vegyek is magamnak egyet. Otthon felpróbáltam, és minden jó rám...tehát lehet majd egyszer-egyszer otthon felöltözni ezekbe.

.

A képen a következő emberek vannak balról haladva: Először Anurag, aki vezetői toborzással foglalkozik. Aztán Nisha kövezkezik, akinek a fő feladata az egyetemekről való MBA-s emberek felvétele, majd Mansi jön, aki szintén a vezetői toborzási csapatot erősíti. Mellettem áll hátul Ritu, aki a vezetői toborzás csapat első embere. Aztán Indira, termetre a legkisebb, ám mint mindannyiunk főnöke, a legnagyobb "hatalommal" bíró személy. A sort Sudha zárja, aki a teljesítményértékelési folyamatot koordinálja a cégnél. Hiányozni fognak azért ezek az emberek.

India Télen

Indiában nem sok változik. Pár nap és itt a December. Itt igazából nincsenek évszakok, csak a monszun és a száraz időszak váltogatja egymást. Most épp a száraz időszak közepén vagyunk lassan. Delhiben a hőmérséklet napközben 26 fok körül alakul - kellemesen lehet kint sétálatni a napsütésben, friss a levegő, igazi kiránduló idő. Éjszakára 15 fok köré esik le a hőmérséklet, így este már kell pulóver, vagy kis kabát. Eső nem esik már, bár korán reggel van egy kis köd és harmat. Eközben minden továbbra is zöld, a fák tele vannak virágokkal.

Tehát amolyan kellemesebb tavaszias idő van inkább. Vége a kibírhatatlan melegnek. Még három hétig élvezhetem a kellemes időjárást, aztán már Magyarországon leszek.

AVATAR

December 18-án kerül a mozikba az év egyik talán leginkább várt filmje James Camerontól (Titanic). A film egy új 3 dimenziós technikával készült teljes egészében, amely azt jelenti, hogy nem a képernyőből nyúlik ki néha-néha valami, hanem a látott filmnek mélysége van a vásznon, tehát az az ember érzése, hogy ő is ott van a szereplőkkel. Cameron tíz éve dolgozik a filmen - ugyanis először fel kellett találnia a technikát, utána kezdhette a forgatást. A film a távoli Pandora bolygóra visz el, amely a Földtől hatványosan szebb és különlegesebb. Itt kezdődik a kaland és a háború az emberek és a bolygót lakó őslakosok között természetesen ezer meglepetéssel mindkét fél számára. Cameron ismét egetrengetőt készül alkotni, Sigourney Weaver, a film egyik főszereplője, azt mondta, hogy az emberek nem fognak hinni a szemüknek, és nem akarnak majd kimenni a teremből a vetítés után.......meglátjuk. Én mindenesetre a 18-i premier bemutatóra készülök természetesen - mondjuk az Arána Pláza egyik szuper termében!

November

November több értelemben is a várakozás hónapja. Egyrészt ez az utolsó hónapom itt Indiában, így napról-napra egyre többet foglalkozom a hazautazás előkészületeivel. Másrészt az idő is megváltozott. A fenti képen látszik, hogy a nap már itt is nagyon alacsonyan jár. Napközben még meleg van ugyan 25-28 fok, ám egész nap egy furcsa köd ül a tájon, már nincs az a szikrázó napsütés. Estére lehül a levegő, éjszaka 10-15 fok van. Légkondi már egyáltalán nem kell, és egy elektromos radiátort is beállítottak a szobámba, amit azonban még eddig nem kapcsoltam be, viszont már rendes takaróval takarózom éjszaka. Délután 5 óra körül már szürkület van...de azért inkább kora őszi a hangulat, és napközben pólóban járok még bevásárolni.

A ház melletti kis park már teljesen kiszáradt, több mint egy hónapja egy csepp eső sincs, és ez jövő júniusig így is marad. Ahol még másfél hónapja derékig érő fű volt, post egy poros kis földdarab van csupán. Így egyre több tévét nézek. Már itt is egy kisebb DVD gyűjteményem van, már azon gondolkozom, hogy hogyan fogom őket mind hazavinni.

A teraszon a légkondi mögött a galambpár a tojásokon ül. Amióta itt vagyok, ez már a harmadik próbálkozásuk, ugyanis eddig egy reggelre mindig eltűntek a tojások. Kiváncsi vagyok, hogy ezek megmenekülnek-e, és ebből kikelnek-e a kis galambok. Időnk egyelőre még van egy kicsi. Várunk.

Az időutazó felesége is folyton csak várt. Most olvastam ki ezt a könyvet, és a filmet is megnéztem ma a moziban. Természetesen a könyv sokkal jobb, ám érdekes volt látni is mindazt, amiről eddig csak olvasott az ember. A könyv főhőse Henry, aki egy bizonyos oknál fogva időutazó, azaz időközönként teljesen váratlanul eltűnik, és vagy a jövőbe vagy pedig a múltba megy egy percre, órára, napra vagy hétre...majd visszatér. A könyv nagyon érdekesen vegyíti a különböző időket bemutatva Henry életét, aki különleges módon találkozik Clair-rel, aki megszereti, és aki a felesége lesz. Ám Henry sosem lehet teljesen az övé, hiszen Henry el-eltűnik karácsonykor, az évfordulói vacsora közben, az esküvőn, az esti ágyból, a reggeli kávé mellől...és Clair egyedül marad, és vár rá, mást nem tehet. Érdekes szerelmi történet, ahol a legnagyobb kihívásokat a várakozás, és a folyamatosan egyedül maradást jelenti. Hogyan tud értelmes életet élni egy ilyen pár, mikor jön el a halál, a múlt a jövő vagy a jelen-e a legjobb, ki az a kislány, aki néha odaszalad Clairhez és Henryhez, hogyan jelenti egyszerre a legnagyobb szerelmet és a legnagyobb katasztrófát egy erdei ébredés valahol az időben...erről szól a könyv.

Diwali Éjszaka

Diwali a fények ünnepe. Több mitológiai történet is meghúzódik a hátterében, ám a legfontosabb talán az, hogy ezen az éjszakán győz a jó a gonosz felett, a fény a sötétség felett, a szerencse a szerencsétlenség felett. Az emberek ezért kivilágítják a házaikat, az utcát, a várost. Olyan a hangulat, mint nálunk karácsonykor. Az erkélyekre, ablakokba, a bejárati ajtók elé égő mécseseket helyez el mindenki, hogy a házba csalogassák Lakshmit, a gadagság istennőjét, és ott tartsák őt jó sokáig. Továbbá az emberek ajándékokat is adnak egymásnak, hiszen ez a nap a gazdagság, a bőség ünnepe.

Én is hivatalos voltam tegnap az egyik kolléganőmhöz diwali estére. A már megszokott mécsesek fogadtak a lépcsőházban szinte minden ajtó előtt, és a lakásban is itt-ott égtek a kis mécsesek. Lakshmi tiszteletére a kolléganőm és a férje tartott egy rövid szertartást a hálószobában kialakított kis szentély előtt, amit én is végignéztem. Énekeltek és mécsest gyújtottak Lakshmi szobra előtt, és a mécses füstjével hintették be magukat, hogy ne kerülje el őket a szerencse. A szertartás után lementünk az utcára, mert diwali egyben a petárdák és tüzijátékok ünnepe is. Mindenki bevesárol jó sok tüzijátékot és petárdát, és diwali estéjén mindenki kimegy az utcára...és elszabadul a pokol.


Mindenki össze-vissza dobálja a petárdákat, amik viszonylag hangosan robbannak mindenfelé. Mindenhol kis tüzijátékokat gyújtanak be - főleg a férfiak és a gyerekek - amelyek kisebb-nagyobb tűzeket, pukkanásokat, szikrákat eredményeznek mindenfelé. A bátortalanabb emberek csillagszóróval a kezükben ácsorognak. Mindenki az utcán van a ház előtt. Mindennek az az eredménye, hol félórán belül teljes füstbe burkolózik a város, levegőt alig lehet kapni tőle, valamint nagyon gyorsan bokáig ér az utcán a sok tüzijátékpapír, csomagolás, kiégett doboz, petárda, elégett csillagszóró. A forgalom áll, mert az utcát a tüzijátékok indítására használja mindenki. Persze mi is fellőttünk néhányat, és elégettünk sok csillagszórót. A hangulat jó egyébként, a sok fény és tűzeső is szép, csak nagyon hangos. Ez este hét órától, hajnali egyig megállás nélkül folytatódik...ma nem lehet korán lefeküdni.

Később néhány barát is befut, így már többen vagyunk. Fél tizenkettőkor jön el a vacsora ideje. Indiait eszünk természetesen, ám a házi ételek mindigis jobban ízlettek, nem annyira csípősek, és jobb az ízük. Van rizs, lencse, indiai kenyér, zöldségek...hús természetesen nincs. A vacsora alatt ismét érdekes dolgot figyelek meg - ami nekem nem nagy újdonság már, de még ilyen otthoni vacsorát nem láttam. Villát és kanalat csak én kapok - nagyon figyelmesek a házigazdák. A többiek teljesen természetesen kézzel esznek mindent. Mégegyszer mondom, a menü rizs és lencsepüré zöldségekkel. Mindenki ügyesen keveri össze a kezével a rizst a lencsével - mint mikor mi otthon mondjuk a fasírt húst keverjük. Kis gombócokat gyúrnak ebből, azt teszik a szájukba, majd jön egy-egy zöldség vagy egy kis kenyér utána. Mindenki fél perc alatt csuklóig rizses és lencsepürés, amit aztán jóízűen nyalogatnak le a tenyerükről és ujjaikról. A vacsora végén a kezükkel szépen szinte teljesen tisztára törlik a tányért, és mindent lenyalnak a kezükről. Jöhet a desszert.

.
Hajnali fél egyre érek haza, itt-ott még robbanak a tüzijátékok, így olvasok még egy kicsit elalvás előtt. Nagyon érdekes volt látni ezt az ünnepet, itthon én is meggyújtottam egy kis mécsest, amit a főnökasszonyunktól kaptam ajándékba.

Diwali Ebéd

Csütörtökön a hosszú hétvége előtt diwali ebéd volt a cégnél. Az udvaron feldíszítettek egy nagyobb területet, ahová megintcsak ételes standok települtek. Minden munkatárs vendég volt egy ebédre. Mi is lementünk. Szép volt az idő, sütött a nap, kicsit melegünk is volt. Ettünk mindenféle indiai ételt, főleg a megszokott vegetáriánus dolgok voltak terítéken. Mindenesetre kicsit beszélgettünk, ettünk-ittunk, és élveztük az ünnepeket.

Itt két munkatársam állt be a virágfüzérekkel feldíszített bejárat elé. A hölgy Sudha, a fiatalember pedig Anurag. Általában mi dolgozunk hárman minden érdekes feladaton.

Íme a feldíszített udvar a standokkal, és az egyre növő embertömeggel.

Itt pedig a nagyobb csapat, ahogyan épp az ételeket kóstolgatjuk. Mellettem Indira áll, aki a jelenlegi főnököm. Középen Subhamoy, aki a cégnél az egyik kommunikációs vezető. A kép jobb oldalán Sudha, akit már az előző képen láttunk, és Madhu, aki a globális HR vezető asszisztense, és aki mindig összefogja a HR csapatot.

Céges Diwali Vacsora

Péntek este volt a céges diwali vacsora Gurgaon egyik zárt parkjában megrendezve. A diwali ünnepség olyan, mint nálunk a karácsony, már minden ki van világítva színes égőkkel az utcán, az emberek pedig ajándékokat vásárolnak. A céges vacsorára mindössze 4000 ember volt hivatalos, így elég nagy megmozdulásról beszélünk. Olyan volt az egész, mint egy kisebb vásár. Amikor megérkeztünk este, már az egész park ki volt világítva égőkkel, mécsesekkel, és mindenhol virágkoszorúk ontották a kellemes illatot.

A park egyik felében gyerekeknek volt felállítva egy játszórész tele felfújható ugráló várakkal, csúszdákkal, vattacukrossal, arcfestéssel, mini körhintákkal. A park másik részében körülbelül 20-30 főzősátor állt, amikben már készültek a finom falatok, India minden részéről volt egy-egy pavilon a környékre jellemző ételekkel. Itt volt valóban minden: csirke, bárány, rizs, zödségek, kenyér félék, édességek, magvak, koktélok, palacsinták...stb. Azzal elment jó sok idő, hogy végigjártuk a sátrakat, és mindenhol kóstoltunk ezt-azt - persze azért a pizza és spagetti is belefért az étrendbe, hogy egy kis európainál is maradjunk. Közben folyamatosan találkozgattunk ismerősökkel - ez a tömegben elég nehéz volt - és beszélgettünk kicsit.

Aztán ott volt egy hatalmas színpad is, ahol folyamatosan történt valami. Egy színész-táncos csapat eljátszotta a diwali ünnep hátterében húzódó történetet jó, modern zenére. Amikor győzött a jó a gonosz felett, akkor egy rövid tüzijáték terítette be a park feletti eget. Ezután jött a tombola, amin ugyan nem nyertem semmit, de legalább adott egy kis izgalmat - 4000 emberből nem húzták ki az egyetlen számomat :-(

Szokás szerint, a gonoszt ábrázoló hatalmas papírfigurák a park egyik szélén voltak felállítva, és ahogy minden évben, most is meggyújtották, és elégették őket, miközben a színpadon ment az örömtánc.

Az este gyorsan telt a műsorral, tombolával, evéssel-ivással és néhány gyors beszélgetéssel a munkatársakkal. Számomra két dolog volt a legizgalmasabb: az egyik, hogy ilyen nagy céges rendezvényen még nem vettem részt sohasem, a másik pedig, hogy az éjszaka sötétjében nagyon szép volt az ezer mécsessel, izzóval kivilágított park. India ismét megmutatta, hogy első osztályú rendezvények itt is vannak. Október közepe van, mi pedig a szabad ég alatt éjszakáztunk. Nem, nem fáztunk egyáltalán, itt még 35 fok van!

Szélsőséges lakókörülmények

India minden tekintetben a szélsőségek országa. Látványosan. Itt szinte egy utcán sem tud végigmenni az ember anélkül, hogy a reménytelen szegénységet meg ne látná a szép házak tövében. Akkor nézzük csak, milyen körülmények között is élnek itt az emberek:

Kezdjük a jóléttől. Gurgaonban vannak szebb lakóövezetek, ahol általában 2-3 emeletes családi házak állnak. A házak jellegzetes, trópusi-jellegű stílusban épülnek: az udvarokon pálmafa, banánfa, örökzöldek, virágok. A házak színesek, jellemző a faburkolat, több a nyitott tér, sok az erkély. Néhány nekem is nagyon megtetszett, és bármikor elfogadnám sajátomnak. Egy-egy épület ötletet is adott egy esetleges otthoni átalakításra, kiegészítésre. Goán is több hasonló házat láttunk, és a tengerre néző utcasor bárki álmában felbukkanhat.

Aztán itt vannak azok a mesebeli házak Dél-Indiában, amikről már beszéltem. Itt már nem a gazdagabb emberek élnek, hanem igencsak a szegényebbek - egyébként a felső- és középosztály valahogy eltűnik a tömegben, sokszor csak találgatni tudom, hogy hol lakhatnak ezek az emberek. A meseházak a tengerre néznek, hatalmas pálmafák árnyékában állnak, zöld növényzet veszi őket körül, ám mégis látszik rajtuk, hogy egyszerűbbek. Az udvaron nem állnak autók, a ruha a ház mögött szárad a kötélen, maga az épület kicsit régi és kopott. Sokszor megálltam itt, és gondolkodtam, hogy vajon laknék-e itt: vonz a tenger és a trópusi növényzet, de megrettent az egyszerűség. Oolyan ez, mintha egy 1800-as évekbeli házat néznék a tengerparton, valahol messze.

A városokban egész más az élet, szerintem sokszor rosszabb. Itt már nincsenek trópusi fák és tenger, csak a sok ház egymás hegyén-hátán a sikátorok útvesztőjében. Sok épület nincs befejezve, vagy a fele le van omolva. A lenti szobák általában valamiféle üzlethelységnek szolgálnak - ahová mondjuk én sosem mennék be - a felső szobákban lakhat a család apraja-nagyja. Ezekből az épületekből lépnek ki a gyönyörű sárga, piros, arany száriba öltözött nők tele karkötővel, gyűrűvel, bokalánccal, karjukon gyerekkel. Számomra ez a legnagyobb rejtély: hogyan néznek ki ennyire tisztának és szépnek egy éjszaka után a városi házban?

Ha nincs házad, nem baj. Itt mindenki lakik valahol: elég felállítani egy sátrat az út szélére, vagy felhúzni az alábbi kis "lakást" egy járdasziget közepére Agra egyik legforgalmasabb csomópontjánál. Néhány vödör, kartonpapír, párna...és kész is az öröklakás. Ilyet sokat látni mindenfelé. Az érdekes az, hogy ez mindenkinek természetes, mindenki hagyja, hogy bárhová "építkezzenek" az emberek, és senki nem háborgat senkit. A gyalogosok szépen kikerülik a kis lakást, hősünk pedig az igazak álmát alussza a forgatagban.

Aztán persze vannak a jól ismert slum telepek, azaz a szegénynegyedek, amiket elképzelni sem lehet. Több ezer ember összezsúfolva egy kisebb területre, amelyet alacsony - igazából melléképületekhez hasonló - féligkész házikók alkotnak. Itt egymás hegyén-hátán élnek az emberek, alszanak a földön, mosdanak a patakban, ülnek a sárban és az esőben, a gyerekek szaladgáknak a tetőkön. Jönnek a tehenek, a disznók és a kutyák a szemétre és kidobott élelmiszerre. Ám mindenki jól érzi magát, nincs sok hangos szó, mindenki él és virul, sürög-forog. Esély arra, hogy innen valaha is kikerüljenek egyenlő a nullával.

Az összefoglaló végén még megemlítem a kislány esetét, amiről kép nem készült: Megáll az iskolabusz a városon kívül egy dombos-ligetes terület előtt. Egy kislány száll le a buszról szép, iskolai egyenruhában. A busz tovább megy, a kislány pedig elindul a liget felé, kezével vág utat magának a sűrű fák és növényzet között, baktat a porban és a sötétben beljebb az erdőbe. Ott feltehetően egy kis sátor várja és a szülei. Hazaért, és nemsokára házifeladatot fog írni.

Foglalkozások

A kirándulások alkalmával lehetőségem nyílt megfigyelni azt, hogy mi mindennel foglalkoznak errefelé az emberek. Ebből állítok most össze egy kis bemutatót. Először is itt vannak azok az emberek, akik a nap egésze alatt valamit szállítanak A pontból B-be. A nyolcvanas évekre emlékeztető kis szekereik, talicskáik vannak, amit megpakolnak szinte bármivel. Aztán vagy tekerik a pedált, vagy pedig tolják a triciglit emelkedőnek felfelé, keresztül az autópályán, lent az útszéli porban.

Aztán itt vannak azok, akik valamit árulnak. Leginkább vizet, üdítőt, rágcsálnivalókat, ajándék tárgyakat, kókuszdiót, gyümölcsöt, fűszereket. Sokan a szintén múlt évezredre emlékeztető, kézzel összetákolt bódékban csinálják mindezt. Kiugrási lehetőség nincs. Van egy olyan érzésem, hogy sokan közülük még 50 év múlva is ugyanabban a bódéban fognak ülni.



Goán láttam azt az érdekes dolgot, hogy amikor apálykor a tenger visszahúzódik a part menti sziklákról, asszonyok lepik el azokat. Vékony, hosszú hegyű kalapácsszerű szerszámmal a kezükben érkeznek, és a sziklákat kezdik ütögetni velük. Kiderült, hogy a sziklák réseibe elbújt rákokat, csigákat szednek. Egy-két óra hajladozás után sikerül megtelíteniük a kis vödreiket. Ilyenkor szépen hazavonulnak, és elkészítik az állatokat, megfőzik - vagy ilyesmi - és már állnak is ki velük az út szélére, és pár rúpiáért kínálják az egzotikus eledelt a túristáknak.

A nők más foglalkozást is betöltenek errefelé. Ez az idős asszony például virágokat gyűjt, majd legugol az egyik templom felé vezető út szélére a kis, fekete esernyője alá. Indiában az a szokás, hogy a hindu templomokba az emberek virágokat visznek az istenek tiszteletére. (Hasonló, mint nálunk mondjuk a gyertya gyújtás a templomban - ők azonban virágokat helyeznek el.) Így a néni a nap túlnyomó részében itt árulja a virágokat.

Agrában egy érdekes mesterség maradt fenn. A Taj Mahal egykori építőinek a leszármazottjai még mindig a környéken élnek, és a márvány megmunkálásával foglalkoznak. A mai napig mindent kézzel csinálnak. Először a fehér, fekete vagy vörös márványakat megmunkálják, formázzák, faragják és csiszolják. Ezután következik a munka nehezebb része. A márványt - amiből asztallapokat, ékszeres dobozt, tányérokat, ajándéktárgyakat gyártanak - féldrágakövekkel díszítik. Ezek a kövek leggyakrabban az ametiszt, holdkő, korall, igazgyöngy, rózsakvarc, tigrisszem, topáz és a türkiz. Ezeket a köveket formákra vágják, sokszor pár milliméteres darabokra, és ezekből állítanak össze különféle alakzatokat: virágokat, állatokat, mintákat. A márványlapon kifaragják a minta helyét, egy titkos készítésű ragasztóval ráragasztják a kődarabokat, majd lecsiszolják a lap tetejét. Így a féldrágakövekből kirakott minta pontosan egy síkban van a márványlap teljes egészével.

Ha valaki kedvet kapott a fenti területek bármelyikén egy vállalkozást indítani Indiában, akkor rajta...1 milliárd kétszáz millió ember nagy piac!

Agra

A nyaralás alatt két napot Agrában is töltöttünk. Ismét sikerült 4,5 óra alatt megtennünk a 190 km távolságot autóval, és most már meg is fogadtam, hogy többet kocsival hosszabb útra nem indulok el. Először az előre lefoglalt szállodába mentünk, ahol meglehetősen siralmas látvány fogadott: a szoba falai piszkosak voltak, a fürdőszoba piszkosnak tűnt, a WC-re nem akartunk ráülni semmi pénzért, és a törülközők pecsétesen lógtak a helyükön. Egy percen belül döntöttünk: ha lúd, legyen kövér! szedtük a sátorfánkat és egy gyors kijelentkezés után ismét a taxiban ültünk. Mivel kaptunk egy idegenvezetőt is a napra, hozzá fordultunk. Pár telefon, és már a Jaypee Palace öt csillagos hotel recepcióján álltunk, és jelentkeztünk be. Az előző hotelhez képest ez a mennyország volt: fapadlós, tiszta, tágas szobák, gyönyörű udvar és úszómedence, négy étterem, bár, disco, bowling pálya és egyebek vártak ránk. Itt tért vissza a mosoly az arcunkra: elvégre nyaralunk.

Egy gyors ebéd után indultunk a Taj Mahal túrára. A látvány másodszorra is nagyon szép volt. Egyetértettem az idegenvezetővel, hogy a Taj Mahal szépségéről nem kell beszélni, mert önmagáért beszél. Mindenki, aki látja, azt mondja, hogy ez a legszebb épület a földön: üdezöld park, hófehér Taj Mahal és világoskék ég, felette papagályokkal és a szikrázó nappal. Ha a közmondás úgy tartja, hogy "Rómát látni, és meghalni", akkor én azt mondom, hogy a Taj Mahalt szintén mindenkinek látnia kell. A története további misztikumot von az épület köré: a 14. gyermekének születése közben elhalálozó királynő azt kérte szeretett férjétől, hogy szerelmük örök emlékére emelje neki a világ legszebb kriptáját, és ne házasodjon újra soha. A király mindkét ígéretet teljesítette, és a Taj Mahaltól szebb sírhely, de még palota sincs azóta sem a földön.

A túrát az tette még emlékezetesebbé, hogy fiatal indiai fiúk gyorsan kiszúrták a testvéremet, és mindenki azonnal fényképet szeretett volna vele. Fél perc alatt körülbelül már 20-30 fiatal srác állta körbe a húgomat, és kattogtak a gépek. Angéla átérezhette egy percre a sztárok életét. Mosolygott a kamerákba, majd amikor már kezdett elszabadulni a pokol, egy "Thank you!" után kitört a tömegből, és határozott léptekkel elindult velünk tovább.

Ezután az agrai várat néztük meg, ahol a királyi csalás élt. A vár még most is hatalmas, homokkőből épült épület. Itt lakott a királyi csalás, és ez volt a közigazgatás és igazságszolgáltatás központja is. Láttuk a király lakóhelyét körben az ágyasok szobáival és a királynő lakhelyét is. A király egyik fia fellázadt apja ellen, és a királyt szobafogságra ítélte élete végéig, hogy átvehesse a birodalom irányítását. A király fogdáját is láttuk, ahonnan látta a Taj Mahal épületét, így felesége emlékével élhetett tovább. Fogsága miatt a Taj Mahallal szemben a Jumana folyó másik oldalán a fekete márványből tervezett sírhelyet a saját számára így már nem tudta megépíteni.

A vár 70 százalékát jelenleg a katonaság foglalja el, és barakok állnak a tágas udvarokon. A vár 10 százaléka elpusztult már, 20 százaléka látogatható még. Az alábbi képen a régi királyi bíróság épülete található, ahol a király fogadta és meghallgatta a nép panaszait a minisztereivel, és igazságot osztott az emberek között. A király a pavilon közepén foglalt helyet.

Agra két legnevezetesebb részét sikerült megnéznünk. A Taj Mahal gondolatára most is libabőrös leszek, a királyi vár pedig a maga hatalmas és magasztos valójával az egyik legszebb várak közé tartozik, amit láttam eddig. Ez egy másik India, mint amit az utcákon látni...mint egy álom, tán igaz sem volt.

A "szedált" kislány

Agra felé menet megálltunk egy pihenőhelyen egy kis nyújtózkodásra. Ahogy kiléptünk a kocsiból, az egyik fa alól felpattant egy férfi, és tradícionális hangszeren zenét kezdett játszani. Ekkor szintén a fa alól felpattant egy 6 éves forma kislány, szép népviseletbe volt öltözve, és a zenére táncolni kezdett nekünk. Megfogott minket a látvány. Volt abban valami különös, ahogy a kislány, mint egy felnőtt nő táncolt azokkal a jellegzetes, szögletes mozdulatokkal. A lány 3-4 figurát ismételgetett, nem mosolygott, csak nézett előre, és táncolt. Amíg ott voltunk egy pillanat megállás nélkül táncolt a 40 fokos napon, pörgött-forgott, közben észrevettük, hogy a szeme és a gondolatai néha a távolba révedtek, valahol máshol volt. Integettünk, mosolyogtunk, ő csak táncolt. Szerintem nem tudta pontosan, hogy miért is van ott, és hogy mi kik vagyunk, csak azt tudhatta, hogy ha az apukája elkezdi a zenét, neki táncolni kell. És a kislány táncolt tovább azokkal a semmibe meredő szemekkel. Aztán pénzt adtunk neki. Amikor ismét beültünk a kocsiba, a lány és az apukája már ismét a fa alatt ült. A kislány ránk nézett, mi integettünk, és most ő is visszaintegetett. Megnyugodtunk, örültünk, és arról beszélgettünk, hogy talán mégis tudja, hogy mi történik vele...tudja, hogy örültünk neki, és hogy neki integettünk.

Dilli Haat - A delhi-i kézművespiac

Az egyik nap meglátogattuk a Delhi-i kézművespiacot, a híres Dilli Haat-ot. A piac nagyon kultúrált: belépőjegyet kell venni, és rendezett sátrakban állítja ki mindenki a portékát. Rájöttünk, hogy a vásárláshoz nincs is jobb hely a környéken. A termékek szépek és minőségiek, van itt a pashmina sálaktól kezdve az ágytakarókon, terítőkön, bűtorokon át, a képeken és szobrokon keresztül a cipőkig szinte minden.

Sikerült bejárni a piacot és nagyon sok mindent bevásároltunk. A kulcs az alkudozás. Én már tudtam, hogy mindent a kikiáltási ár legalább feléért, negyedéért meg lehet venni végül. A forgatókönyv a következő: A kereskedő szalad elénk, és miközben már adja is a kezünkbe a terméket, már invitál is be a kis eladótérbe. Itt általában leültetnek a székekre, és miközben arról érdeklődnek, hogy honnan jöttünk (Kelet-Európát ilyenkor bevetni előny, mert az amerikaiaknak mindent drágábban próbálnak eladni), már elő is vettek egy halom terméket, természetesen csak nekünk csak most és csak ma a legszebbeket, mivel mi vagyunk a mai első vevők - délután négy órakor. Indul a válogatás, illik megnézni legalább 8-10 darabot. Aztán, ami megtetszik, annak megkérdezzük az árát, persze a legnagyobb közönbösséggel, hiszen érdeklődésünket nem tanácsos elárulni. Például az egyik selyem pashmina sál árát 750 rúpiára mondták. Mi rutinosan 300 rúpiát kezdtünk emlegetni. Természetesen mutatnak ilyenkor más, olcsóbb termékeket, de mi ragaszkodtunk az eredeti áruhoz. Kezdetét veszi az alkudozás, mond ő egy árat, mondunk mi, mond ő...és természetesen kijelenti, hogy ez az utolsó ár, innen nem adja alább, legfeljebb, ha többet is vásárolunk. Mi 350 rúpiáért többet nem akartunk fizetni, így látványosan ledobtuk a sálat az asztalra, és kimentünk az üzletből. Persze, szaladt utánunk az eladó, hogy vihetjük a sálat 350-ért - és szerintem még kevesebbért is ideadta volna. És ez mindenütt így ment - amikor kivonultunk az üzletből kivétel nélkül minden egyes darabot megkaptunk az általunk ajánlott áron.

Így vettünk néhány sálat, én egy kézi készítésű bőrpapucsot, egy szép ágytakarót, terítőket, isteneket ábrázoló szobrokat, könyveket, ajándékokat. A piacon inni és enni is lehet - mi azért csak ittunk a 35 fokos meleg tiszteletére. Három-négy szatyorral és megannyi szép dologgal távoztunk két óra elteltével, és nagyon elégedettek voltunk, mert minden egyes darabot alku után, számunkra reális áron kaptunk meg - és szerintem az eladók még így is nagyon jól jártak.

Goa - Az utolsó nap

Mint már említettem, Goa egy portugál gyarmat volt majd 400 éven keresztül. A portugálok természetesen behozták az európai építészeti stílusokat, valamint a kereszténységet. A mai napon Old Goa városát látogattuk meg, amely az egykori portugál gyarmat fővárosa volt.

Először az utunk egy kis faluba vitt, ahol Síva Templomát néztük meg először. A falu hihetelen körülmények között tengeti életét: szemét minden felé, régi kis házak sorban a pálmák alatt, a tetőkön mohák, az egyetlen templomhoz vezető utat pedig árusok övezik, akik kókuszt, innivalót, jégkrémet, ajándékokat árulnak a túristáknak. Az utcán túl gaz, buja, trópusi növényzet, kutyák, tehenek. Ismét az volt a benyomásunk, hogyha látná valaki, hogy erre járunk, azt gondolná, hogy elment a józan eszünk. Mi élveztük, mert végre India több arcát is látjuk. Maga a tempolom szép volt, alsószoknyás szerzetesek imádkoztak, és virágokat aggatak mindenfelé Síva tiszteletére. Igazi indiai templom volt ez a javából. Magyarországon ilyen szegénységet és lepukkant falvat nem nagyon láttunk még...mint említettem: mesevilág. Íme a képek:

Ezután érkeztünk Old Goába, amely érdekes módon egy európából idevarázsolt város. Jellegzetes európai építészet, nagy kőházak, tágas utak, parkok, szobrok. Itt hirtelen olyan érzésünk lett, mintha Esztergomban sétálnánk. A városban található Dél-Kelet Ázsia legnagyobb katolikus katedrálisa, hatalmas fehér épület, amelyet a portugálok húztak fel 90 év alatt.

A katedrálissal átelemben az utca másik oldalán áll a szintén több száz éves bazilika a maga komor tömegével. Itt található Szent Ferenc holtteste üvegkoporsóban: ő erre térített, meghallt, ám a teste valami csoda folytán nem bomlott el – talán a sós levegő konzerválta – így a koporsóban mind a mai napig megtekinthető. A bazilika tehát hatalmas zarándokhellyé nőtte ki magát az évszázadok alatt.

Érdekes volt ennyire európai környéken járni, itt a lakosok még mindig viselik a portugál vezetékneveket, és sok keresztnevet is használnak. Sőt, sokan beszélik a portugál nyelvet is. Ma este és holnap délelőtt vár még ránk egy kis fürdés, pihenés, majd ismét Delhi felé vesszük az irányt.

Összességében Goa egy nagyszerű hely, ha az ember öt csillagos szállodában lakik. Ott a iszolgálás olyan, mint otthon: a személyzet udvarias, a szobák tiszták és szépek, az ellátás valóban első osztályú. A tengerpart szép, nekem azért tetszett különösen, mert a buja, zöld növényzettel szegélyezett partszakaszok már már Hawaii látszatát keltik, és amikor az ember pálmafákkal, banánfákkal, hibiszkuszokkal szegélyezett parton sétálgat a naplementében, akkor az mindent megér. Egyébként az egyszerűség és a szegénység jellemzi Goát, mint India teljes egészét, így a képhez tartoznak a lepukkant házak, a szemetes utcák és a piszkos emberek is.

Goa Képekben

Goa - Második Rész

A harmadik nap reggel fogadtunk egy taxit, és kivitettük magunkat az egyik küzeli mólóhoz szétnézni. Itt az az igazi, hamisítatlan, harmadik világbeli, trópusi kép fogadott – nagyon hasonló, mint Venezuelában. Utcai árusok mindenfelé, pálmafák sűűje alatt színes, ám szegényes és lepukkant éttermek, boltok. Ám a legnagyobb élmény az volt, hogy ittunk egy kólát az egyik ilyen étterem felső teraszán, ahonnan szemléltük az óceánt, és a sétányon nyüzsgő embereket. Vettünk is egy-két dolgot, és csináltunk néhány fényképet a forgatagról. Megint megállapítottuk, hogy egyrészt milyen szerencsések az itteniek, hogy egy ilyen trópusi mesevilágban élnek, másrészt pedig milyen szerencsétlenek, hogy ebből a pár kilóméteres körzetből talán egész életük során nem tudnak kilépni, hisz itt nincs se pénz, se célok, se álmok...csak a létezés.

Itt megállt az élet. Az emberek halásznak, apálykor csigát és kagylót szednek, hogy enni tudjanak. A kis házuk udvarán terem a banán, a mangó és egyéb gyümölcsök. Az élelmesebbek mindent árulnak a túristáknak, amik a kezük ügyébe kerül, vagy nyitnak egy kis kólás standot, szendvicses büfét vagy elviszik az embereket a motorcsónakkal egy körre. Nem biztos, hogy tudják, hogy melyik országban élnek, és hogy nem biztos, hogy láttak egy mozifilmet egy igazi moziban. Közben süt a nap, hívogat a tenger, kék az ég, a növényzet elképesztő, madarak és papagályok szállnak a fák között, a hőmérséklet nem nagyon esik soha 30 fok alá, nyílik az orchidea, az óceánban a delfinek mindennaposak, a világ pedig napról-napra eljönn az itteniekhez.

Mesevilág. Ezt nem lehet leírni, látni kell.

Goa - Első Rész

Nyaralásunk másnapján már repülőre is szálltunk, és Goa felé vettük az irányt. Goa portugál gyarmat volt, az Indiai-Óceán partján fekszik teljesen trópusi klímával. Mára India egyik legfelkapottabb nyaralóhelyévé nőtte ki magát. Mindez egyrészt a csodás természeti kincseinek köszönhető, másrészt pedig a portugál építészet és kultúra kicsit bohókás és színes egyvelegének.

Miután gépünk leszállt a kétórás út után Goán, a Cidade de Goa ötcsillagos resort felé vettük az irányt. Goa rögtön elvarázsolt mindannyiunkat: pálmafák, banánfák, esőerdő mindenfelé, a növényzet üdezöld, pára, madarak, szitakötők. Olyan, mintha egy más világba csöppentünk volna, igazi trópusi ékszerdoboz. Persze itt is megtalálhatók a szegénység jelei, a szemetesebb utcák, a tehenek és a többi, ám ebben a környezetben ezek is még egzotikusabbá teszik a helyet.

Szállodánk egy öböl végén található, színes épületek keveréke hatalmas parkkal tele ezotikus növényekkel, szép medencékkel, pálmafákkal, és mindezelőtt az óceán part hosszú, homokos sávja. A szobánk szép, élhető, tiszta. Ám mi legelőször a medencét próbáltuk ki, és hosszú idő után ismét igazi nyaraláson érezhettük magunkat. Teljes ellátást élvezünk, így reggel, délben és este próbálkozunk az indiai konyha értékelésével, ami meglepően könnyen megy, mindenki talál magának mindig ízletes ételt.

Az idő szerencsére nagyon jól alakul, így másnap strandolással múlattuk az időt. Szépen sütött a nap, így megtörtént az első fürdőzés az Indiai Őceánba: a víz kellemesen meleg, a tenger homokos, így jókat lehetett úszni. Ezután kifeküdtünk a napágyakba a teraszon, és élveztük a napsütést. (Ez azért érdekes, mert az esős évszaknak most van csak vége, így gyakoriak még az esők a tengerparton.) A nap kagylógyűjtéssel, koktélozással, medencézéssel telt – amikor egy kókuszdió majd a fejünkre esett, ám a riadalom után jó fotókat készítettünk az eseményről. Aztán halászokat néztünk, sziklát másztunk, tengeri kígyókat néztünk a kövek között, még több koktélt ittunk...aztán jött a masszázs. Mindhárman befeküdtünk egy kókuszolajos fejmasszázsra, ami egynek jó volt. Este a szálloda egyik bárjában Happy Hours van, így féláron ismét koktélokat ittunk vacsora előtt. A bár terasza az óceánra néz, a szél átjárja az épületet, hallani a hullámokat, de csak addig, amíg el nem kezdődik az élőzene, mert akkor jönnek a zenészek, énekesek és átveszik az irányítást. Mi folyamatosan Kubában érezzük magunkat, bár ott még egyikünk sem volt. Este a kivilágított parkban és tengerparton még izgalmasabb a séta.

Goa egyértelműen elnyerte a tettszésünket – mondjuk jó helyre kell jönni. A szálloda szuper, tiszta és valóban első osztályú a kiszolgálás. Az ételek finomak, a szolgáltatás kitűnő, a környezet káprázatos (liánok, mókusok, madarak, hibiszkuszok, pletykák, pálmák, lepkék, sirályok...nem is sorolom), az idő jó (sikerült leégni, így az alvás már nehezebben ment), a tenger meleg. Hurrá nyaralunk, és nincsen záróra!