Diwali a fények ünnepe. Több mitológiai történet is meghúzódik a hátterében, ám a legfontosabb talán az, hogy ezen az éjszakán győz a jó a gonosz felett, a fény a sötétség felett, a szerencse a szerencsétlenség felett. Az emberek ezért kivilágítják a házaikat, az utcát, a várost. Olyan a hangulat, mint nálunk karácsonykor. Az erkélyekre, ablakokba, a bejárati ajtók elé égő mécseseket helyez el mindenki, hogy a házba csalogassák Lakshmit, a gadagság istennőjét, és ott tartsák őt jó sokáig. Továbbá az emberek ajándékokat is adnak egymásnak, hiszen ez a nap a gazdagság, a bőség ünnepe.
Én is hivatalos voltam tegnap az egyik kolléganőmhöz diwali estére. A már megszokott mécsesek fogadtak a lépcsőházban szinte minden ajtó előtt, és a lakásban is itt-ott égtek a kis mécsesek. Lakshmi tiszteletére a kolléganőm és a férje tartott egy rövid szertartást a hálószobában kialakított kis szentély előtt, amit én is végignéztem. Énekeltek és mécsest gyújtottak Lakshmi szobra előtt, és a mécses füstjével hintették be magukat, hogy ne kerülje el őket a szerencse. A szertartás után lementünk az utcára, mert diwali egyben a petárdák és tüzijátékok ünnepe is. Mindenki bevesárol jó sok tüzijátékot és petárdát, és diwali estéjén mindenki kimegy az utcára...és elszabadul a pokol. 
Mindenki össze-vissza dobálja a petárdákat, amik viszonylag hangosan robbannak mindenfelé. Mindenhol kis tüzijátékokat gyújtanak be - főleg a férfiak és a gyerekek - amelyek kisebb-nagyobb tűzeket, pukkanásokat, szikrákat eredményeznek mindenfelé. A bátortalanabb emberek csillagszóróval a kezükben ácsorognak. Mindenki az utcán van a ház előtt. Mindennek az az eredménye, hol félórán belül teljes füstbe burkolózik a város, levegőt alig lehet kapni tőle, valamint nagyon gyorsan bokáig ér az utcán a sok tüzijátékpapír, csomagolás, kiégett doboz, petárda, elégett csillagszóró. A forgalom áll, mert az utcát a tüzijátékok indítására használja mindenki. Persze mi is fellőttünk néhányat, és elégettünk sok csillagszórót. A hangulat jó egyébként, a sok fény és tűzeső is szép, csak nagyon hangos. Ez este hét órától, hajnali egyig megállás nélkül folytatódik...ma nem lehet korán lefeküdni. 
Később néhány barát is befut, így már többen vagyunk. Fél tizenkettőkor jön el a vacsora ideje. Indiait eszünk természetesen, ám a házi ételek mindigis jobban ízlettek, nem annyira csípősek, és jobb az ízük. Van rizs, lencse, indiai kenyér, zöldségek...hús természetesen nincs. A vacsora alatt ismét érdekes dolgot figyelek meg - ami nekem nem nagy újdonság már, de még ilyen otthoni vacsorát nem láttam. Villát és kanalat csak én kapok - nagyon figyelmesek a házigazdák. A többiek teljesen természetesen kézzel esznek mindent. Mégegyszer mondom, a menü rizs és lencsepüré zöldségekkel. Mindenki ügyesen keveri össze a kezével a rizst a lencsével - mint mikor mi otthon mondjuk a fasírt húst keverjük. Kis gombócokat gyúrnak ebből, azt teszik a szájukba, majd jön egy-egy zöldség vagy egy kis kenyér utána. Mindenki fél perc alatt csuklóig rizses és lencsepürés, amit aztán jóízűen nyalogatnak le a tenyerükről és ujjaikról. A vacsora végén a kezükkel szépen szinte teljesen tisztára törlik a tányért, és mindent lenyalnak a kezükről. Jöhet a desszert.
.Hajnali fél egyre érek haza, itt-ott még robbanak a tüzijátékok, így olvasok még egy kicsit elalvás előtt. Nagyon érdekes volt látni ezt az ünnepet, itthon én is meggyújtottam egy kis mécsest, amit a főnökasszonyunktól kaptam ajándékba.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése