Diwali Éjszaka

Diwali a fények ünnepe. Több mitológiai történet is meghúzódik a hátterében, ám a legfontosabb talán az, hogy ezen az éjszakán győz a jó a gonosz felett, a fény a sötétség felett, a szerencse a szerencsétlenség felett. Az emberek ezért kivilágítják a házaikat, az utcát, a várost. Olyan a hangulat, mint nálunk karácsonykor. Az erkélyekre, ablakokba, a bejárati ajtók elé égő mécseseket helyez el mindenki, hogy a házba csalogassák Lakshmit, a gadagság istennőjét, és ott tartsák őt jó sokáig. Továbbá az emberek ajándékokat is adnak egymásnak, hiszen ez a nap a gazdagság, a bőség ünnepe.

Én is hivatalos voltam tegnap az egyik kolléganőmhöz diwali estére. A már megszokott mécsesek fogadtak a lépcsőházban szinte minden ajtó előtt, és a lakásban is itt-ott égtek a kis mécsesek. Lakshmi tiszteletére a kolléganőm és a férje tartott egy rövid szertartást a hálószobában kialakított kis szentély előtt, amit én is végignéztem. Énekeltek és mécsest gyújtottak Lakshmi szobra előtt, és a mécses füstjével hintették be magukat, hogy ne kerülje el őket a szerencse. A szertartás után lementünk az utcára, mert diwali egyben a petárdák és tüzijátékok ünnepe is. Mindenki bevesárol jó sok tüzijátékot és petárdát, és diwali estéjén mindenki kimegy az utcára...és elszabadul a pokol.


Mindenki össze-vissza dobálja a petárdákat, amik viszonylag hangosan robbannak mindenfelé. Mindenhol kis tüzijátékokat gyújtanak be - főleg a férfiak és a gyerekek - amelyek kisebb-nagyobb tűzeket, pukkanásokat, szikrákat eredményeznek mindenfelé. A bátortalanabb emberek csillagszóróval a kezükben ácsorognak. Mindenki az utcán van a ház előtt. Mindennek az az eredménye, hol félórán belül teljes füstbe burkolózik a város, levegőt alig lehet kapni tőle, valamint nagyon gyorsan bokáig ér az utcán a sok tüzijátékpapír, csomagolás, kiégett doboz, petárda, elégett csillagszóró. A forgalom áll, mert az utcát a tüzijátékok indítására használja mindenki. Persze mi is fellőttünk néhányat, és elégettünk sok csillagszórót. A hangulat jó egyébként, a sok fény és tűzeső is szép, csak nagyon hangos. Ez este hét órától, hajnali egyig megállás nélkül folytatódik...ma nem lehet korán lefeküdni.

Később néhány barát is befut, így már többen vagyunk. Fél tizenkettőkor jön el a vacsora ideje. Indiait eszünk természetesen, ám a házi ételek mindigis jobban ízlettek, nem annyira csípősek, és jobb az ízük. Van rizs, lencse, indiai kenyér, zöldségek...hús természetesen nincs. A vacsora alatt ismét érdekes dolgot figyelek meg - ami nekem nem nagy újdonság már, de még ilyen otthoni vacsorát nem láttam. Villát és kanalat csak én kapok - nagyon figyelmesek a házigazdák. A többiek teljesen természetesen kézzel esznek mindent. Mégegyszer mondom, a menü rizs és lencsepüré zöldségekkel. Mindenki ügyesen keveri össze a kezével a rizst a lencsével - mint mikor mi otthon mondjuk a fasírt húst keverjük. Kis gombócokat gyúrnak ebből, azt teszik a szájukba, majd jön egy-egy zöldség vagy egy kis kenyér utána. Mindenki fél perc alatt csuklóig rizses és lencsepürés, amit aztán jóízűen nyalogatnak le a tenyerükről és ujjaikról. A vacsora végén a kezükkel szépen szinte teljesen tisztára törlik a tányért, és mindent lenyalnak a kezükről. Jöhet a desszert.

.
Hajnali fél egyre érek haza, itt-ott még robbanak a tüzijátékok, így olvasok még egy kicsit elalvás előtt. Nagyon érdekes volt látni ezt az ünnepet, itthon én is meggyújtottam egy kis mécsest, amit a főnökasszonyunktól kaptam ajándékba.

Diwali Ebéd

Csütörtökön a hosszú hétvége előtt diwali ebéd volt a cégnél. Az udvaron feldíszítettek egy nagyobb területet, ahová megintcsak ételes standok települtek. Minden munkatárs vendég volt egy ebédre. Mi is lementünk. Szép volt az idő, sütött a nap, kicsit melegünk is volt. Ettünk mindenféle indiai ételt, főleg a megszokott vegetáriánus dolgok voltak terítéken. Mindenesetre kicsit beszélgettünk, ettünk-ittunk, és élveztük az ünnepeket.

Itt két munkatársam állt be a virágfüzérekkel feldíszített bejárat elé. A hölgy Sudha, a fiatalember pedig Anurag. Általában mi dolgozunk hárman minden érdekes feladaton.

Íme a feldíszített udvar a standokkal, és az egyre növő embertömeggel.

Itt pedig a nagyobb csapat, ahogyan épp az ételeket kóstolgatjuk. Mellettem Indira áll, aki a jelenlegi főnököm. Középen Subhamoy, aki a cégnél az egyik kommunikációs vezető. A kép jobb oldalán Sudha, akit már az előző képen láttunk, és Madhu, aki a globális HR vezető asszisztense, és aki mindig összefogja a HR csapatot.

Céges Diwali Vacsora

Péntek este volt a céges diwali vacsora Gurgaon egyik zárt parkjában megrendezve. A diwali ünnepség olyan, mint nálunk a karácsony, már minden ki van világítva színes égőkkel az utcán, az emberek pedig ajándékokat vásárolnak. A céges vacsorára mindössze 4000 ember volt hivatalos, így elég nagy megmozdulásról beszélünk. Olyan volt az egész, mint egy kisebb vásár. Amikor megérkeztünk este, már az egész park ki volt világítva égőkkel, mécsesekkel, és mindenhol virágkoszorúk ontották a kellemes illatot.

A park egyik felében gyerekeknek volt felállítva egy játszórész tele felfújható ugráló várakkal, csúszdákkal, vattacukrossal, arcfestéssel, mini körhintákkal. A park másik részében körülbelül 20-30 főzősátor állt, amikben már készültek a finom falatok, India minden részéről volt egy-egy pavilon a környékre jellemző ételekkel. Itt volt valóban minden: csirke, bárány, rizs, zödségek, kenyér félék, édességek, magvak, koktélok, palacsinták...stb. Azzal elment jó sok idő, hogy végigjártuk a sátrakat, és mindenhol kóstoltunk ezt-azt - persze azért a pizza és spagetti is belefért az étrendbe, hogy egy kis európainál is maradjunk. Közben folyamatosan találkozgattunk ismerősökkel - ez a tömegben elég nehéz volt - és beszélgettünk kicsit.

Aztán ott volt egy hatalmas színpad is, ahol folyamatosan történt valami. Egy színész-táncos csapat eljátszotta a diwali ünnep hátterében húzódó történetet jó, modern zenére. Amikor győzött a jó a gonosz felett, akkor egy rövid tüzijáték terítette be a park feletti eget. Ezután jött a tombola, amin ugyan nem nyertem semmit, de legalább adott egy kis izgalmat - 4000 emberből nem húzták ki az egyetlen számomat :-(

Szokás szerint, a gonoszt ábrázoló hatalmas papírfigurák a park egyik szélén voltak felállítva, és ahogy minden évben, most is meggyújtották, és elégették őket, miközben a színpadon ment az örömtánc.

Az este gyorsan telt a műsorral, tombolával, evéssel-ivással és néhány gyors beszélgetéssel a munkatársakkal. Számomra két dolog volt a legizgalmasabb: az egyik, hogy ilyen nagy céges rendezvényen még nem vettem részt sohasem, a másik pedig, hogy az éjszaka sötétjében nagyon szép volt az ezer mécsessel, izzóval kivilágított park. India ismét megmutatta, hogy első osztályú rendezvények itt is vannak. Október közepe van, mi pedig a szabad ég alatt éjszakáztunk. Nem, nem fáztunk egyáltalán, itt még 35 fok van!

Szélsőséges lakókörülmények

India minden tekintetben a szélsőségek országa. Látványosan. Itt szinte egy utcán sem tud végigmenni az ember anélkül, hogy a reménytelen szegénységet meg ne látná a szép házak tövében. Akkor nézzük csak, milyen körülmények között is élnek itt az emberek:

Kezdjük a jóléttől. Gurgaonban vannak szebb lakóövezetek, ahol általában 2-3 emeletes családi házak állnak. A házak jellegzetes, trópusi-jellegű stílusban épülnek: az udvarokon pálmafa, banánfa, örökzöldek, virágok. A házak színesek, jellemző a faburkolat, több a nyitott tér, sok az erkély. Néhány nekem is nagyon megtetszett, és bármikor elfogadnám sajátomnak. Egy-egy épület ötletet is adott egy esetleges otthoni átalakításra, kiegészítésre. Goán is több hasonló házat láttunk, és a tengerre néző utcasor bárki álmában felbukkanhat.

Aztán itt vannak azok a mesebeli házak Dél-Indiában, amikről már beszéltem. Itt már nem a gazdagabb emberek élnek, hanem igencsak a szegényebbek - egyébként a felső- és középosztály valahogy eltűnik a tömegben, sokszor csak találgatni tudom, hogy hol lakhatnak ezek az emberek. A meseházak a tengerre néznek, hatalmas pálmafák árnyékában állnak, zöld növényzet veszi őket körül, ám mégis látszik rajtuk, hogy egyszerűbbek. Az udvaron nem állnak autók, a ruha a ház mögött szárad a kötélen, maga az épület kicsit régi és kopott. Sokszor megálltam itt, és gondolkodtam, hogy vajon laknék-e itt: vonz a tenger és a trópusi növényzet, de megrettent az egyszerűség. Oolyan ez, mintha egy 1800-as évekbeli házat néznék a tengerparton, valahol messze.

A városokban egész más az élet, szerintem sokszor rosszabb. Itt már nincsenek trópusi fák és tenger, csak a sok ház egymás hegyén-hátán a sikátorok útvesztőjében. Sok épület nincs befejezve, vagy a fele le van omolva. A lenti szobák általában valamiféle üzlethelységnek szolgálnak - ahová mondjuk én sosem mennék be - a felső szobákban lakhat a család apraja-nagyja. Ezekből az épületekből lépnek ki a gyönyörű sárga, piros, arany száriba öltözött nők tele karkötővel, gyűrűvel, bokalánccal, karjukon gyerekkel. Számomra ez a legnagyobb rejtély: hogyan néznek ki ennyire tisztának és szépnek egy éjszaka után a városi házban?

Ha nincs házad, nem baj. Itt mindenki lakik valahol: elég felállítani egy sátrat az út szélére, vagy felhúzni az alábbi kis "lakást" egy járdasziget közepére Agra egyik legforgalmasabb csomópontjánál. Néhány vödör, kartonpapír, párna...és kész is az öröklakás. Ilyet sokat látni mindenfelé. Az érdekes az, hogy ez mindenkinek természetes, mindenki hagyja, hogy bárhová "építkezzenek" az emberek, és senki nem háborgat senkit. A gyalogosok szépen kikerülik a kis lakást, hősünk pedig az igazak álmát alussza a forgatagban.

Aztán persze vannak a jól ismert slum telepek, azaz a szegénynegyedek, amiket elképzelni sem lehet. Több ezer ember összezsúfolva egy kisebb területre, amelyet alacsony - igazából melléképületekhez hasonló - féligkész házikók alkotnak. Itt egymás hegyén-hátán élnek az emberek, alszanak a földön, mosdanak a patakban, ülnek a sárban és az esőben, a gyerekek szaladgáknak a tetőkön. Jönnek a tehenek, a disznók és a kutyák a szemétre és kidobott élelmiszerre. Ám mindenki jól érzi magát, nincs sok hangos szó, mindenki él és virul, sürög-forog. Esély arra, hogy innen valaha is kikerüljenek egyenlő a nullával.

Az összefoglaló végén még megemlítem a kislány esetét, amiről kép nem készült: Megáll az iskolabusz a városon kívül egy dombos-ligetes terület előtt. Egy kislány száll le a buszról szép, iskolai egyenruhában. A busz tovább megy, a kislány pedig elindul a liget felé, kezével vág utat magának a sűrű fák és növényzet között, baktat a porban és a sötétben beljebb az erdőbe. Ott feltehetően egy kis sátor várja és a szülei. Hazaért, és nemsokára házifeladatot fog írni.