Szélsőséges lakókörülmények

India minden tekintetben a szélsőségek országa. Látványosan. Itt szinte egy utcán sem tud végigmenni az ember anélkül, hogy a reménytelen szegénységet meg ne látná a szép házak tövében. Akkor nézzük csak, milyen körülmények között is élnek itt az emberek:

Kezdjük a jóléttől. Gurgaonban vannak szebb lakóövezetek, ahol általában 2-3 emeletes családi házak állnak. A házak jellegzetes, trópusi-jellegű stílusban épülnek: az udvarokon pálmafa, banánfa, örökzöldek, virágok. A házak színesek, jellemző a faburkolat, több a nyitott tér, sok az erkély. Néhány nekem is nagyon megtetszett, és bármikor elfogadnám sajátomnak. Egy-egy épület ötletet is adott egy esetleges otthoni átalakításra, kiegészítésre. Goán is több hasonló házat láttunk, és a tengerre néző utcasor bárki álmában felbukkanhat.

Aztán itt vannak azok a mesebeli házak Dél-Indiában, amikről már beszéltem. Itt már nem a gazdagabb emberek élnek, hanem igencsak a szegényebbek - egyébként a felső- és középosztály valahogy eltűnik a tömegben, sokszor csak találgatni tudom, hogy hol lakhatnak ezek az emberek. A meseházak a tengerre néznek, hatalmas pálmafák árnyékában állnak, zöld növényzet veszi őket körül, ám mégis látszik rajtuk, hogy egyszerűbbek. Az udvaron nem állnak autók, a ruha a ház mögött szárad a kötélen, maga az épület kicsit régi és kopott. Sokszor megálltam itt, és gondolkodtam, hogy vajon laknék-e itt: vonz a tenger és a trópusi növényzet, de megrettent az egyszerűség. Oolyan ez, mintha egy 1800-as évekbeli házat néznék a tengerparton, valahol messze.

A városokban egész más az élet, szerintem sokszor rosszabb. Itt már nincsenek trópusi fák és tenger, csak a sok ház egymás hegyén-hátán a sikátorok útvesztőjében. Sok épület nincs befejezve, vagy a fele le van omolva. A lenti szobák általában valamiféle üzlethelységnek szolgálnak - ahová mondjuk én sosem mennék be - a felső szobákban lakhat a család apraja-nagyja. Ezekből az épületekből lépnek ki a gyönyörű sárga, piros, arany száriba öltözött nők tele karkötővel, gyűrűvel, bokalánccal, karjukon gyerekkel. Számomra ez a legnagyobb rejtély: hogyan néznek ki ennyire tisztának és szépnek egy éjszaka után a városi házban?

Ha nincs házad, nem baj. Itt mindenki lakik valahol: elég felállítani egy sátrat az út szélére, vagy felhúzni az alábbi kis "lakást" egy járdasziget közepére Agra egyik legforgalmasabb csomópontjánál. Néhány vödör, kartonpapír, párna...és kész is az öröklakás. Ilyet sokat látni mindenfelé. Az érdekes az, hogy ez mindenkinek természetes, mindenki hagyja, hogy bárhová "építkezzenek" az emberek, és senki nem háborgat senkit. A gyalogosok szépen kikerülik a kis lakást, hősünk pedig az igazak álmát alussza a forgatagban.

Aztán persze vannak a jól ismert slum telepek, azaz a szegénynegyedek, amiket elképzelni sem lehet. Több ezer ember összezsúfolva egy kisebb területre, amelyet alacsony - igazából melléképületekhez hasonló - féligkész házikók alkotnak. Itt egymás hegyén-hátán élnek az emberek, alszanak a földön, mosdanak a patakban, ülnek a sárban és az esőben, a gyerekek szaladgáknak a tetőkön. Jönnek a tehenek, a disznók és a kutyák a szemétre és kidobott élelmiszerre. Ám mindenki jól érzi magát, nincs sok hangos szó, mindenki él és virul, sürög-forog. Esély arra, hogy innen valaha is kikerüljenek egyenlő a nullával.

Az összefoglaló végén még megemlítem a kislány esetét, amiről kép nem készült: Megáll az iskolabusz a városon kívül egy dombos-ligetes terület előtt. Egy kislány száll le a buszról szép, iskolai egyenruhában. A busz tovább megy, a kislány pedig elindul a liget felé, kezével vág utat magának a sűrű fák és növényzet között, baktat a porban és a sötétben beljebb az erdőbe. Ott feltehetően egy kis sátor várja és a szülei. Hazaért, és nemsokára házifeladatot fog írni.